Pusztadoktor

A minap egy sérült fülesbaglyot hoztak be állatotthonunkba, aki egy drótba gabalyodott bele, nem tudott elrepülni, így könnyedén (persze vastag munkáskesztyűben) meg lehetett fogni. Nagy veszélyben volt, hiszen ha egy lomha homo sapiens meg tudta fogni, akkor ez egy kutyának vagy macskának gyerekjáték lett volna.
A kesztyűre pedig azért volt szükség, hiszen hatalmas karmai és erős csőre van, így komoly sérülést is tudott volna okozni.

A mi Otusunk egy éjszakát töltött nálunk megfigyelés céljából. Mint kiderült, azon kívül, hogy a tollazatába több bogáncs is belegabalyodott, szerencsére nem volt semmilyen baja. A szárnya nem sérült, csonttörése nem volt, így dr. Déri Jánossal, a Madárkórház vezető állatorvosával való konzultációt követően szabadon engedtük őt a menhely közelében.

Otus először megpihent egy közelben lévő bokron, majd továbbrepült egy magas fára.

Nagyon reméljük, hogy a 'szomszédunk' marad, hiszen táplálékban nincs hiány, sok a rágcsáló a környéken lévő szántóföldeken és az állatotthon területén is.
Köszönjük dr. Déri Jánosnak a hasznos tanácsokat.
És a végére egy jó tanács azoknak, akik esetleg sérült vadmadárba botlanak és szeretnének segíteni neki: sose nyúljanak hozzá puszta kézzel, mert komoly sérüléseket okozhat még legyengült állapotban is. Amennyiben sikerül őt biztonsággal megfogni, a szállításához papírdobozt használjanak, hiszen a madárkalitkából kilát, és bestresszelhet a számára idegen környezettől, amely elől próbál elmenekülni, és ezáltal komoly sérüléseket okozhat magának.

A teljes írás és számos fotó itt található: Noé Állatotthon

A sasmérgezők még mindig nem álltak le.

Július 31-én, szombaton mérgezés gyanúval a hortobágyi Madárkórházba fiatal parlagi sas (Aquila heliaca) érkezett a Bükki Nemzeti Park területéről. A sas végstádiumban, mozgásképtelenül került be. A tünetek alapján szerves foszforsav észter hatóanyagú rovarirtószer mérgezés gyanúja merült fel: nyálzás, hányás, hasmenés és görcsök mellett szűk és fényre nem reagáló pupilla, amit az ellenszer, az atropin injekció beadását követő teljes javulás is megerősített.

De sajnos hozzátartozik a mérgezés lefolyásához egy késői idegrendszeri hatás, mely a látszólagos gyógyulás után jó pár nappal jelentkezik. A méreg ugyanis az idegsejtek nyúlványait körülfogó, azokat védő mielin hüvelyt alkotó gliasejteket károsítva állandó ingerületben tarthatja az idegeket, mely tartós idegrendszeri károsodást okozhat. Erre nem hat az atropin. Elviekben nem is gyógyítható, de évekkel ezelőtt volt egy rétisasunk, mely három éven át tekergette a nyakát, amíg mégis sikerült meggyógyítani. Emiatt nem szabad idejekorán szabadon engedni a szerves foszfátészter mérgezésből gyógyult betegeket.

Készültünk rá, igyekeztünk gyógyszeresen (B vitaminokkal, májvédő szerekkel) megelőzni, de nem sikerült. Az előző nap még teljesen egészségesnek látszó sas reggelre elkezdte kissé félrefordítva tartani a fejét, majd jobb oldalára megbillent. A tünetek fokozatosan és gyorsan erősödtek, végül fejét a hátára hajtva, és 180 fokkal fordítva tartva, farkát szétnyitva és felcsapva, szárnyát széttárva, görcsös rohamokban vergődött a földön. Adagoltuk az ellenszert, az idegrendszeri tünetek kezelésére alkalmas készítményeket, a görcsrohamok csillapítására a nyugtatót, gyártattunk homeopátiás szereket is, de hiába, két nap múlva elhullott.

Jelenleg az MGSZH Diagnosztikai Igazgatóságán végzik a toxikológiai vizsgálatot

A mérgezési tünetekkel hozzánk érkező betegek eddig mintegy 80%-os eséllyel gyógyultak, többnyire a forgalomból már kivont talajfertőtlenítő karbofurán, és az utóbbi időben gyakoribb gyomirtó és rágcsálóirtó szerek okozta mérgezésből.

A mérgezett ragadozók legtöbb esetben szándékosan, rókáknak, vagy más dúvadaknak szánt csalétekbe rejtett méreg áldozatai. Ahogy a másnak szánt csalétket felveszik közvetlenül, vagy közvetve a sasok, úgy más vadászható faj is hozzájuthat.

A méreg a táplálékláncon keresztül az élelmiszerláncba jutva az emberi egészségre is káros lehet. Ezt kísérletesen is bizonyítottuk az Állatorvosi Kar Gyógyszertani és Toxikológiai tanszékén, ahogy több tudományos közleményünkben is szerepelt.

A további mérgezések megelőzése céljából a Bükki Nemzeti Park, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a helyi vadásztársaság és a Madárkórház Alapítvány önkéntesei segítségével a beérkezés másnapján alaposan átkutattuk a mérgezett sas megtalálásának helyszínét, az esetleges csalétket és további betegeket vagy hullákat keresve. Mintegy öt négyzetkilométer területet néztünk át szinte méterről méterre a 35 fokos melegben, gabonatarlón, nádban, fák alatt és embermagasságú aljnövényzetben, de semmit nem találtunk. Ez nem jelenti azt, hogy nincs vagy nem is volt méreg, vagy más áldozat, de a nyári vegetációban szinte esélytelen megtalálni.

A szülők és a testvére még ott voltak a fészek közelében. Reméljük, hogy ők sem találják meg.

Dr. Déri János

Madárkórház Alapítvány állatorvosa

A két apró vetési lúd fiókaként került a hortobágyi madárparkba, a Madárkórház Alapítvány gondozásába. Jánost tekintették mamájuknak, őt követve, mellette cseperedtek nagy ludakká. Az alábbi három videó róluk szól.

Megjelent a Pusztadoktor Magazin, a Hortobágyi Madárpark és Madárkórház kiadványának augusztusi száma.

A lap rendszeres olvasói bizonyára emlékeznek, milyen sokat foglalkoztunk a sasmérgezésekkel. Néhány hónap szünet után ez a téma sajnos újra előkerült, újabb mérgezés történt, a Madárkórházba beszállított fiatal parlagi sast a kezdeti remények ellenére sajnos nem sikerült megmenteni. Összefoglaló cikkünk a harmadik oldalon olvasható.
Örömtelibb esemény a Pilis Természetvédelmi Egyesület, a Madárvilág Non Profit Kft., a Duna-Ipoly Nemzeti Park közös kezdeményezése, a Madárkórházból az Ipolyságba átszállított, színes gyűrűvel és műholdas adóval ellátott fiatal gólyák szabadon engedése, melyről szintén írunk. Olvashatnak még a címlapon is szereplő, és Hortobágyon hamarosan „főszerephez” jutó darvakról, valamint közöljük a júliusi lapszámban elkezdett albániai élménybeszámoló befejezését.

Itt találják a korábbi számokat.

A Pusztadoktor Magazin 2010. júliusi számában Dr. Molnár Lívia a molnárfecskefiókák etetésének nehézségeiről számol be.

Szeretném ezzel kapcsolatban saját tapasztalataimat a következőkben közzétenni:

Véleményem szerint a (már nyitott szemű) fecskefióka felülről nyitott dobozban tartva stresszel, védtelennek érzi magát, azért nem tátja a csőrét.  A fölé hajoló embertől, illetve a kéztől ösztönösen lelapul félelmében.

Családunk a tokos korában hozzánk került, (állítólag szajkó által szétvert fészekből származó) molnárfecske fiókát kb. 10x12 cm méretű fadobozban nevelte fel. A doboz alját vattával, puha, száraz fűvel béleltük a doboz oldalába vágott, a molnárfecske fészkén lévőhöz hasonló nyílás magasságáig. (A kívülről érkező ingerek így csak a bebúvónyílásra korlátozva érték a fiókát és valamennyire hasonlatosak voltak a természetes fészekbelsőhöz.)

A fióka az első fél nap után megszokta - az ő szemszögéből fecskefészekre emlékeztető - új otthonát, és a hirtelen, lendületes mozdulattal (ahogyan a fecskeszülő érkezik) csipesszel tartott legyekre ösztönösen tátani kezdte a csőrét. Pár sikertelen kísérlet után összehangolódtunk és gond nélkül nyelte az egész család szorgos munkájával fogdosott legyeket, ezek átmeneti hiánya esetén a „kinyálaztazott” és hátsó lábaitól megfosztott tarlósáskákat. A fészekhez közeledve, a molnárfecskéket utánzó hívóhangot alkalmaztunk, mely hangot a fióka hamar a táplálék érkezésének ingeréhez társított.  A bélsárürítést is „természetes” módon a fészekbejárathoz tolatva, a csipesznek „felkínálva” intézte. 

Az utolsó napokban tüllhálóval lefüggönyözve a szabadban szoktattuk a vad fecskékhez - akikkel élénken kommunikált (akárcsak velünk). Kirepülését követően 3. nap délelőtt - mikor már szépen levadászta a fészerben röpdöső legyeket -, engedtük útjára a már nagyon a szabadságra vágyakozó (hangja után elnevezett) Fritz-et.

 Üdvözlettel:

 Pintér Zsolt

3152 Nemti

(MME Nógrád)