HTML

Pusztadoktor

A hortobágyi madárpark és madárkórház élete. Beszéljünk madarul!

Friss topikok

Linkblog

Fecske a vízből – Pusztadoktor válaszol

2010.08.04. 06:42 pusztadoktor

K.M.: Én a Tiszából halásztam ki egy abban csapkodó fecskét. Kitettem a partra, de nem tudott lábra állni. Ha megszárad majd a tolla, túlélheti?

Dr. Déri János: A vízből kihalászott fecske, ha megszárad, elviekben tud repülni, de vizesen nem. Lábra állni viszont nem kell neki, ugyanis a lába inkább csak kapaszkodásra alkalmas, a talajon való állásra, járásra nem. Kérdés, hogy miért esett bele Tiszába. Talán az első repülés alkalmával landolt rossz helyen. A fecskék röptükben isznak, az is lehet, hogy ivás közben manőverezett rosszul. De gyanús, hogy valami betegség áll a háttérben és emiatt került a vízbe. Ezért az lenne a legjobb - ha nem repült el azóta -, ha bekerülne Hortobágyra a Madárkórházba, kivizsgálásra. Addig is folyamatosan etetni kellene, az előzőekben leírt módon, hiszen csak pár órát bír ki étlen-szomjan.

A Madárpark rendszeresen kap kérdéseket levélben, amelyekre Déri János állatorvos, az intézmény irányítója szokott válaszolni. Ezekből válogatunk.

Hortobágyi Madárpark és Madárkórház Alapítvány

 

Szólj hozzá!

Címkék: fecske hortobágy madárpark madárkórház pusztadoktor

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztadoktor.blog.hu/api/trackback/id/tr502197448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása