A daru mondhatni egész lényével hatott a magyar nép lelkivilágára.
„Nincs is több nemzet, mely úgy ismerte volna madarunk szokásait, mint mi. Ez a szoros viszony pedig abból fakad, hogy a daru is ott tanyázott, ahová a magyart természete hajtotta, a végtelen rónán…” (Herman Ottó: Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága, Szépirodalmi Kk. 1983. Budapest)
Hazánk egyik legnagyobb madarát szürke színe, hosszú lába és hosszú nyaka, fekete torok- és nyakfoltja, tarkójáról lefutó fehér sávja és élénkpiros fejtetője könnyen felismerhetővé teszi. A fiatal daru (Grus grus) feje és nyaka egyszínű barna, a testtollazata szürke alapon barna foltos.
Hangja messze hangzó krúgatás, a fiatalé sipító szrííp-szrííp. Ha megriasztják, mély korrogó hangot ad.
Magyarországon a 19. század végén még költött a Sárrét és az Ecsedi láp mocsaras vidékén, szórványosan még a Dunántúlon is észlelték. Utolsó feljegyzett költése a Balaton vidékéről származik 1910-ből. Jelenleg a boreális erdők lápjain, erdős területek tavainak nádasaiban költ. Legnagyobb állományai Finnországban és Svédországban találhatók, számuk itt összesen 45-47 ezer párra tehető. Az elmúlt években megindult e madár terjeszkedése dél felé, jelenleg Lengyelország és Németország északi területeire húzódik le.
A Magyar Daruvédelmi Munkacsoport már közel húsz éve követi nyomon a darvak vonulását, és néhány éve már rendszeres „nyári vendég” a darvak finnországi költőhelyén. A fészkelőhelyen történő megfigyeléseknek nem titkolt szándéka, hogy kellő információval rendelkezzünk egy esetleges hazai költés megóvása során, vagy akár megpróbálkozzunk a daru hazai visszatelepítésével. A daru költőhelyére március végén, április közepén érkezik, ekkor néha még a havas mocsárban elkezdi násztáncát, majd április végén már a fészkén ül és nem soká lerakja 1-3, ritkán 4 tojását. Májusban a kis darvak kikelésükkor alig nagyobbak egy naposcsibénél. Június végére már jócskán kilátnak a mocsár növényzetéből, ekkor gyakran elhagyják napközben az eddig oltalmat nyújtó mocsarat és a közeli erdőben szedegetnek, rovarokat, bogyókat és akár gombákat is, de ha kisebb emlős vagy madárfióka kerül útjukba, az is hamar táplálékká válik. A fiókák is ekkor vannak nagyobb veszélynek kitéve, hiszen még repülni nem tudnak, így könnyen ők is prédává válhatnak.
Az erdőjárás után esténként, olykor már csak alkonyatkor sétálnak vissza a lápba, ahol az éjszakát töltik. Július végén már közel anyányiak és ekkor megpróbálkoznak a repüléssel is. Általában néhány napos erőlködés után megtörténik az első felemelkedés, amit hamar az egyre hosszabb repülés követ. Augusztusban már a költőhelyeket nem védik a szülők, átalakul az erdei láp madárgyülekező hellyé. Ilyenkor akár több száz daru is összegyűlik, és együtt járnak ki a környező mezgazdasági területekre, majd egy ködös augusztusi hajnalon hosszabb útra indulnak, a Hortobágy érintésével Afrikába. A Magyar Daruvédelmi Munkacsoport ősszel egy kis könyvecskét jelentet meg a darvakról. Ebből a gazdagon illusztrált kiadványból megismerhetjük a darvak életét, a költéstől a telelésig.
Az őszi daruvonulásról és általában a daruról, a daruvédelmi munkáról pedig a szeptemberben induló www.hwgc.com honlapon lehet majd aktuális információkhoz jutni.
Konyhás István
